Barion Pixel

Blog

Barangolás a szakmák tengerében

START

START

Végre elkészült a honlap, minden úgy működik, ahogy szerettem volna. Fogadjátok szeretettel a történeteket, melyeket írtam, rajzoltam, szerkesztettem. Nagy munka volt, és minden pillanatát élveztem. A tervek szerint folyamatosan fog bővülni a kínálat, nem csak...

Hamarosan indulunk!

Hamarosan indulunk!

Hamarosan teljes mértékben elkészül a honlapom, amire oly régóta vártam. Még pár javítani való, és kész. Már látom az alagút végét. 🙂 Miről is fog szólni ez az oldal? Szeretném a gyerekek nyelvén, gyerekek által bemutatni a szakmák sokszínűségét, melyek közül...

A Kovács család bemutatása

A Kovács család bemutatása

A történet főszereplője Kovács Orsi és Bálint, 9 és 10 évesek. Egész évben azt kérdezgették szüleiktől, hogy mit csinálnak, mivel foglalkoznak, míg ők az iskolában vannak. Most, hogy véget ért az iskola és kezdődik a vakáció, az egész nyár a rendelkezésükre áll, hogy...

Az új projekt

Az új projekt

Miután megjelent a két könyv, elkezdtem írni a harmadikat, de valahogy úgy éreztem, másképp kellene csinálni. Nem tudtam haladni benne, valahogy nem láttam a jövőjét. Egészen addig, amíg eszembe nem jutott, hogy igen, bele kellene venni a gyerekeket is, hogy...

Hogy jött a könyv ötlete?

Hogy jött a könyv ötlete?

Őszintén szólva egyik nap, amikor a konyhában álltam, azon gondolkodtam, hogy mit csináljak, merre kellene mennem, annyi minden érdekel, mégsem tudom bizton állítani, hogy igen, ezt szeretném csinálni egy életen keresztül. És akkor beugrott valami. Ha én, 40 felé sem...

Kávézz velem

és mesélj a szakmádról!

Érdekes szakmád van és szívesen mesélnél róla? Segíts nekem! Küldj üzenetet, találkozzunk, kávézzunk és mesélj nekem! Ha pedig gyerkőcöd szeretne kérdezni valamit a következő vendégemtől, írd meg a Facebook oldalon vagy itt a blogban kommentben!

(+36) 20 994 1343
office@pihe-no.hu

Iratkozz fel hírlevelemre az új részekért és elküldöm a Kovács család bemutatkozását!

Ügyfélszolgálat

+36 20 994 1343

office@pihe-no.hu

A mileszekhanagyleszek.hu weboldal üzemeltetője:

Piller Annamária Viktória egyéni vállalkozó